Légiipari hivatásokkal ismerkedhettek a diákok a békéscsabai repülőtéren
Immár második alkalommal ismerkedhettek meg a pályaválasztás előtt álló diákok a közép- és felsőfokú intézmények légiiparhoz köthető képzéseivel, illetve a Légiipari Klaszter szereplőinek köszönhetően karrierlehetőségekkel is a békéscsapai repülőtéren tartott Légiipari Szakmai Napokon.
A Békéscsabai Szakképzési Centrum és a Magyar Légiipari Klaszter közös szervezésében, a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet támogatásával megvalósult két napos rendezvényen 1500 általános és középiskolai tanuló vett részt. A szakmai napokon bemutatkoztak a hazai légiipar meghatározó szereplői, gyártók, karbantartók, oktatási intézmények és képzőszervezetek. Az előadások mellett a kiállítási standokon a hazai gyártású könnyű helikopterektől az Airbus törzselemekig olyan érdekességet láthattak az érdeklődők, mint például drónok, repülőgép-, drón- és festőszimulátorok, műrepülő gépek. Továbbá a Magyar Légiipari Klaszter tagjainak segítségével megismerkedhettek repülőgépek gyártásával, karbantartásával foglalkozó cégekkel, illetve a pilóta, repülőműszaki, valamint a repülőmérnöki terület képzési lehetőségeivel. A KTI repülőgép-, drón- és festő szimulátort, valamint drónokat vitt a helyszínre, hogy a fiatalok élményszerű, játékos formában tanulhassanak, valósághű körülmények között.
A megnyitón Herczeg Tamás országgyűlési képviselő elmondta, hogy a kormánynak nagyszabású tervei vannak, hogy Békéscsaba légiipari központtá válhasson. Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere kiemelte, hogy a sportcélú mellett az üzleti, kereskedelmi célú repülés is fontos Békéscsabán, amely légiipari fejlesztések színhelye is lehet. Lényegesnek nevezte a légiipart, és megjegyezte, hogy azoknak a térségeknek van jövőképük, amelyek rendelkeznek repülőtérrel, és kiemelte, hogy a légiipari szakmai napok felkelti a fiatalok érdeklődését a repülés, a légiipar irányába. Mucsi Balázs, a Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) főigazgatója emlékeztette a résztvevőket arra, hogy az Airbus-gyár érkezésének hírére rekordsebességgel és rekordminőségben alakították ki a BSZC-ben a légi- és gépipari képzőközpontot, ahol nemcsak Magyarország, hanem a kontinens élvonalába tartozó csúcstechnológiát vonultatnak fel.
A II. Légiipari Szakmai Napokra időzítve készült el a Légiipari Klaszter magyar és angol nyelvű honlapja is.